"Figyelj Pufi. Én... ah, nem tudom. Szívás, nem?"
-Felvezetés: John Green kétségtelenül fantasztikus író, aki megválogatja a szavait, ha velős gondolatokat óhajt közölni, mégis ezt az idézetet választottam arra a bizonyos fenti helyre, mert pontosan kifejezi a könyvvel kapcsolatos érzelmeim. Határozottan nem rossz, de a The Fault in Our Stars-hoz képest nem is olyan eszeveszett jó, viszont mindenképpen John Green, vagyis elgondolkodtató, néhol humoros, mai, szomorú és ó, Alaska...
-A sztoriról dióhéjban: Miles Halter 16 éves, mikor ráveszi szüleit, hogy középiskola után hadd kerüljön be a Culver Creek bentlakásos iskolába, ahol később barátja lesz az Ezredesnek, akit Chip néven anyakönyveztek és valódi lángelme, Takuminak a japán cserediáknak, a visszahúzódó román Larának, és nem utolsó sorban a csábító külsejű, csapongó hangulató Alaskának, akinek hatására gyökeresen megváltozik az élete.
-Random: -Nehéz úgy értékelni egy könyvet, hogy olvasása közben már rég levontad a következtetést, miszerint lehetetlen, hogy elérje az író legsikeresebb történetének szintjét, de hát tény, hogy ez nem verseny, mert a TFIOS-nak egyszerűen nincs ellenfele *elfogult bájvigyor beillesztése* Azért természetesen megpróbáltam nem hasonlítgatni a korábbi művekhez, még ha egy pontnál lehetetlennek is tűnt különbséget tenni köztük: az összes érzelmi terror alatt tart, ha szeretnéd, ha nem.
-Beszélhetünk a magyar borítóról? Édes Jézus, végül is csak egy leheletnyit spoileres és csúf. A külföldön megjelent változatok milliószor jobbak voltak, de gondolom van, aki értékeli ezt a könyv végén megérthető szimbolikus ábrázolást, szóval befogtam....
-A lényeg: Tetszett a könyv. Eleresztettem egy zuhatagnyi könnycseppet. Viszont, számomra a legnagyobb gond a karakterizáláson való átbukdácsolást jelentette. Most sem tudom még eldönteni, hogy jó húzás volt-e Green-től Alaska életének homályban hagyása. Engem valahogy zavart, hogy ennyire keveset tudtunk meg róla, mert az ismert információk alapján számomra nem egy... pozitív és szerethető karakterként mutatkozott be. Nekem ez a csaj nem volt más, mint egy bulizós, önző kis mai liba, pedig nyilvánvaló, hogy ennél jóval több rejtőzött a felszín alatt, csak éppen sosem lesz már alkalmunk felfedezni a kedvelhetőbb sajátosságait. Miles, a főszereplő viszont tényleg valóságos karakter, és mivel egyben a narrátor szerepében is ő tetszeleg, róla sokkal többet tudunk meg, mint a "szerelmi" kapcsolat másik tagjáról. Őszintén szólva nekem iszonyúan tetszett Miles karakterfejlődése/változása/zuhanása, tényleg nem tudom, hogy lenne illő itt most kifejezni magam, mert több ponton változik az életszemlélete az események közepette, általában jobb irányba, fokozatosan mélyül a karaktere, az olvasó pedig eme folyamatokkal párhuzamban szereti meg egyre jobban ezt a "Pufi" kis csontváz-kollekciót, emellett könnyen együtt tud érezni vele, mikor a viszonzatlan, kétségeket maga után hagyó szerelem viszontagságain issza/dohányozza át magát az Ezredessel, akit szívesen tudnék egy-két haveri estre magam mellett.
A könyv első fele valahogy könnyebben maga mellett tartott, mint a kicsit döcögősebb második része, de a témáját tekintve ez valahogy érthető is, hiszen ha életszerűen szeretnénk ábrázolni a gyászt és az azt követő lassabb érzelmi felépülést, akkor igen, kell pár oldal vagy fejezet, ami ennek a boncolgatásáról szól, Green pedig mesterien boncol. Mármint... ha nem olvastál tőle még semmit (AKKOR A TFIOS-SAL KEZDED, ÉRTVE VAGYOK?) mindenképpen keress rá pár idézetére, mert tényleg olyan férfiról van szó, aki nem csak a történet teljes egészével, de annak minden egyes kis darabjával, mondatával éreztet. Imádom ezt az embert, szeretem ezt a könyvet.
-Értékelés: 7/10
-Ui: A labirintus metaforája és annak folyamatos említése meseszép módon fordult meg a könyv lapjain, és tudatosította bennem, hogy miben ne higgyek semmiképp ebben az élet kreálta útvesztőben. Ezért köszönet!
